XIX. EKE-gyereksíverseny – aftermovie

XIX. EKE-gyereksíverseny – aftermovie

Videós összeállításunk által szeretnénk feleleveníteni a 2023-as síverseny izgalmakkal teli pillanatait, ugyanakkor ízelítőt kínálni mindazoknak, akik még sosem vettek részt hasonló próbatételen. Reméljük, hogy zenés kisfilmünk minden olyan fiatal sízőnek meghozza a kedvét, akinek eddig nem nyílt lehetősége megtapasztalni a verseny egyedi, emlékezetes pillanatokkal teli hangulatát. Ha felkészültetek egy újabb kalandra, találkozzunk 2024-ben a Buszkát sípályán!

Síversenyek márciusa a kolozsvári EKE-ben

Síversenyek márciusa a kolozsvári EKE-ben

Míg a természetjárók többsége tavaszra áhítozott márciusban, mi azért imádkoztunk, hogy minél tovább kitartson a tél a kisbányahavasi Buszkáton, ahova idén három síversenyt terveztünk. Mi tagadás, néha elfogott a kétség, hogy hó helyett vízen kell majd lesiklaniuk a résztvevőknek, esetleg szélvihar nehezíti a szervezést, ám az égiek ezúttal sem hagytak cserben, és 15-én estére meg is érkezett az igazi téli havazás, amit aztán gyönyörű napsütés követett.

A Yuppi Tábormozgalom Egyesület 2011-ben jött létre, hogy a diabéteszes, reumás és onkológiai betegségekkel együtt élő gyerekeket gyógyító élményekkel ajándékozza meg, ingyenes táborain keresztül. Az EKE – Kolozsvár 1891 a síversenyek részvételi hozzájárulásainak 10%-ával támogatja az ingyenes élményterápiás táborok költségeinek a fedezését.
Részvételi hozzájárulásával Ön is lehetővé teszi, hogy a Yuppi még több krónikusan beteg gyereket fogadhasson táboraiba!