Médiavisszhang 2022

XVIII. EKE-gyereksíverseny – aftermovie

XVIII. EKE-gyereksíverseny – aftermovie

2022-ben sem maradhat el a síversenyről készült hangulatos kisfilm, amellyel szeretnénk átadni az élményt azoknak is, akik lemaradtak rendezvényünkről. Reméljük, hogy rövid összeállításunktól azok is kedvet kapnak, akiknek eddig nem nyílt lehetőségük megtapasztalni a síverseny egyedi, emlékezetes pillanatokkal teli hangulatát és 2023-ban még több bátor versenyző fog rajthoz állni.

Beszámoló az Erdélyi Figyelőben

Síhétvége a család számáraEKE - közösségépítés, mozgásra nevelés a szórakozáson túl

2022. március 7.

Két síversenyt szervezett Bányahavason a hétvégére az EKE Kolozsvár 1891. Élménybeszámoló Kismihály Boglárka szervező részéről.

Beszámoló a XVIII. EKE-gyereksíversenyről

Beszámoló a XVIII. EKE-gyereksíversenyről

Nem várt izgalmak előzték meg az idei EKE-síversenyeket. Mert ugye ilyenkor, Kikelet havának elején azért illik aggódni, hogy lesz-e elég hó a sípályán. Ehhez képest mi azon elmélkedtünk, hogy merjük-e bevállalni a szervezést, ha a nagy hó miatt nem tud időben feljutni a helyszínre az összes szervező, illetve a versenyzők.
Történt mindez péntek este, egy nappal a gyereksíverseny előtt, miután a Kolozsvár – Buszkáti sípálya közötti 55 km-es távot sikerült csekély 4 óra alatt legyűrni. Nehézséget okozott a frissen lehullott hóréteg, amit nem lehetett egyből eltakarítani az útról.
A másnap, március 5-én starthoz álló 104 versenyző – 46 lány és 58 fiú – viszont azt igazolta, hogy jól döntöttünk, amikor az igenre szavaztunk. Elkezdődhetett tehát az EKE – Kolozsvár 1891 szervezésében a XVIII. EKE-gyereksíverseny, 3-16 éveseknek, 7-7 korcsoportban. Ideális helyszínnek bizonyult a külön erre a célra kialakított, a verseny idejére másoknak lezárt piros pálya. A gyerekek kolozsváriak és környékbéliek voltak, de örömünkre távolabbiak is megtiszteltek jelenlétükkel: az Orosz Fekete, a Porkoláb és a Tamás család aprajai Kézdivásárhelyről érkeztek.
A rajthoz állóknak idén is egy kb. 300 méter hosszú, gyermek óriás műlesikló pályán kellett leereszkedniük. Legtöbben a 11-12 éves fiúk korcsoportjában indultak (15 versenyző).
A díjkiosztáson ismét mindenki nyereményben részesült, volt csősál, faérem, pohár, csokoládé, LEGO, mandarin, természetesen a nyerteseknek külön érem és kupa járt.
Színfoltot jelentett a Kolozsvári Rádió munkatársának, Varga Mihály Mártonnak a jelenléte, aki a verseny időtartama alatt végig élőben közvetítette az eseményt a jelenlevő szurkolók számára. A verseny szervezését 32 önkéntes biztosította, a régebbi tapasztaltabb szervezők és egy fiatalabb csapat tagjai egyaránt oroszlánrészt vállaltak a munkából.

Csoportkép

Eredmények
Lányok:
3–4 évesek: 1. Șerbănescu Emma, 2. Szélyes Róza, 3. Ciubăncan Neva
5–6 évesek: 1. Chiorean Alia, 2. Szélyes Illa, 3. Cososchi Alexandra
7–8 évesek: 1. Bozga Larisa Teodora, 2. Cifor Alma Cătălina, 3. Kosztin Dorka
9–10 évesek: 1. Mureșan Emma, 2. Călugăr Ana, 3. Tătar Cosmina Maria
11–12 évesek: 1. Damache Oana Bianca, 2. Veres Zsófia, 3. Roman Fediuc Zara
13–14 évesek: 1. Mureșan Elena, 2. Fodor Andrea Maria, 3. Egyed Eszter Dorka
15–16 évesek: 1. Damache Daria Daniela, 2. Néda Zsófia, 3. Egyed Zsófia Iringó
Fiúk:
3–4 évesek: 1. Csete Gergely
5–6 évesek: 1. Fărcaș Gabriel, 2. Ciubăncan Eric, 3. Vizi Nándor
7–8 évesek: 1. Horea Ștefan Gabriel, 2. Iabloncic Peter David, 3. Bakos Ádám Márk
9–10 évesek: 1. Cristolțean Dragoș, 2. Török-Mihók Tamás, 3. Vulpe Robert
11–12 évesek: 1. Moldovanu Matei, 2. Mureșan Andrei, 3. Ilea Andrei
13-14 évesek: 1. Néda Dávid, 2. Orlea Ștefan, 3. Ștefan Martin
15-16 évesek: 1. Fodor Ádám, 2. Bob Dragoș és Crișan Felix.

Partnerek: BNW Systems, Wedas, Buscat Ski Resort, Idea Plus, Ambo Consulting, Media Contur Advertising, Signmaker.
Támogatók: Brick Depot, Epinvest, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, Adrenalin Park, Mecano Bau Trading, Kertimag Románia, Power Belt, Mendola Pro, Promelek XXI, Kygakon, Quadrion Tour, Natura Travel, Natura Paper, Mormota webáruház, Fodor Győző, Dan Damache, EKE Dés, Bistro 1568, Nagy István, Pál And Kft.
Médiapartnerek: Kolozsvári Rádió, Paprika Rádió, Erdélyi Figyelő, Szabadság Napilap

Síhétvége a család számára

Síhétvége a család számáraSíhétvége a család számára

2022. február 23.

Az Erdélyi Kárpát Egyesület síversenyét ajánljuk kicsik és nagyok figyelmébe, Kismihály Boglárka, az EKE munkatársa programajánlóval szolgál.

Minden az EKE-síversenyekről gyerekeknek, családoknak és örökifjaknak

Minden az EKE-síversenyekről gyerekeknek, családoknak és örökifjaknak

 

Szabadság logó

2022. február 23.
Szerző: Szabadság

Ahogyan a sízés szerelmesei az elmúlt években már megszokhatták, március első hétvégéjén ismét élettel telik meg a kisbányahavasi Buszkát üdülőtelep, ahol pajtások, osztálytársak, szülők, nagyszülők szurkolnak egymásnak a Felkészülni, vigyázz, kész, rajt!-ot követően, a célban pedig nagy ölelésekkel jutalmazzák az ügyes lesiklást. Idén március 5-én szervezi meg a kolozsvári EKE a nagykorúvá cseperedett gyereksíversenyt, ahova újdonságként 15 és 16 évesek jelentkezését is várják, március 6-án pedig a Hangay Oktáv Családi Síverseny harmadik kiírásán a gyerekek és fiatal szüleik mellett az örökifjú nagyszülők is megmutathatják ügyességüket a havon. Ha felkészültetek a tél utolsó nagy közösségi élményére, regisztráljatok március 1-ig.

Amikor 18 évvel ezelőtt megszületett a gyereksíverseny gondolata kincses városunkban, az ötletgazdák talán álmodni se mertek arról, hogy 2022-ben a rendezvény nagykorúsítását ünnepelhetik. Ennek örömére a szervezőcsapattal úgy döntöttünk, hogy idén kitoljuk a 14 éves korhatárt, és a 15-16 éves „kiöregedett” versenyzőket is visszacsalogatjuk a pályára, hogy ne kelljen ennyire fiatalon visszavonulniuk. Másik újdonság, hogy a verseny a kék pályáról átköltözik a piros pályára, amely a szurkoló barátoknak, szülőknek, nagyszülőknek is könnyen megközelíthető a két pályát összekötő alig 350 m hosszú ösvényen. A szervezőcsapat lelkesedése viszont változatlan, így abban reménykedünk, hogy a tavalyi létszámcsökkenés után idén ismét megközelítjük a 100-ast, hogy minél többen részesüljünk ebben a felejthetetlen közösségi élményben, hiszen a rendezvény nem csak a versenyzésről szól, hanem a szabadban eltöltött minőségi időről is, a testi-lelki feltöltődésről.

A gyereksíversenyen 17. életévüket még be nem töltött gyerekek indulhatnak hat különböző korcsoportban, külön fiú és lány kategóriában. A verseny napján született gyerekek az aznap betöltött életkoruknak megfelelő korcsoportban indulhatnak, míg a 17. életévüket épp a verseny napján betöltők kivételesen jogosultak a részvételre a 15–16 éves korcsoportban. A versenyen részt vehetnek azok a gyerekek is, akik a verseny napjáig még nem töltötték be a 3. életévüket – őket a 3-4 éves korcsoportba soroljuk. A versenyszám gyerek óriás műlesiklás (1 futam), a pálya hossza 300 m. Mivel helyszíni regisztrációra nincs lehetőség, nagyon fontos, hogy mindenki előzetesen jelentkezzen március 1-én, kedden déli 12 óráig.

Helyszín: Kisbányahavas üdülőtelep, Buszkát sípálya, dátum: 2022. március 5., szombat, 11 óra. Kérünk, érkezzetek hamarabb, hogy legyen időtők a bejelentkezés véglegesítésére a helyszínen felállított regisztrációs irodánál.

Amennyiben a korhatár kitolásával sem illetek bele a korcsoportok valamelyikébe, akkor sem kell elkeserednetek, hiszen vasárnap, március 6-án mindannyian megmutathatjátok ügyességeteket a Hangay Oktáv Családi Síversenyen, amely habár még csak háromévesnek való gyerekcipőben jár, egyik korosztályt sem „diszkriminálja”. A családi síversenyen 2, 3, 4 és 5 vagy ennél több tagú csapatok indulhatnak, amelyeknek tagjai ugyanazon családhoz és ezen belül legalább két generációhoz tartoznak (pl. szülő-gyerek, nagyszülő-unoka stb.). Tehát itt a lehetőség, hogy a szülők és nagyszülők is sílécet ragadjanak és a szurkoló szerepéből átcsússzanak a versenyző szerepébe. Sajnos egy családból származó, de csak egy generációhoz tartozó személyekből alkotott csapatot (pl. csak férj-feleség vagy csak testvérek) nem lehet benevezni, ezért fontos, hogy a generációk meggyőzzék egymást a részvételről. Regisztrálni az alábbi linken lehetséges március 1-én, kedden déli 12 óráig.

Helyszín: Kisbányahavas üdülőtelep, Buszkát sípálya, dátum: 2022. március 6., vasárnap, 11 óra.

Nagyon fontos, hogy közvetlenül a regisztráció után ellenőrizzétek a postafiókotokat, és amennyiben nem kapjátok meg a visszaigazoló e-mailt, vegyétek fel velünk a kapcsolatot. További információért látogassatok el a síversenyek weboldalára és tekintsétek meg a Szervezési információk, valamint Versenyszabályzat menüpontokat, ahol minden kérdésetekre választ találhattok. Emellett a siverseny@ekekolozsvar.ro e-mailcímre is írhattok nekünk. A versenyekért felelős szervező: Veres Ágnes.

Teljes cikk »

Interjú a Paprika Rádióban

Interjú a Paprika Rádióban

Paprika Radio

Dátum: 2022. február 22.

Műsorvezető: Buryán Tünde

Meghívott: Veres Ágnes, a verseny felelős szervezője

Síversenyről a Kolozsvári Rádióban

Kolozsvari radioSíversenyről a Kolozsvári Rádióban

Dátum: 2022. február 21.

Riporter: Varga Mihály Márton

Meghívott: Veres Ágnes, a verseny felelős szervezője

Programajánló a Paprika Rádióban

Programajánló

Köszönjük a Paprika Rádiónak, hogy programajánlójukkal idén is megfűszerezték síversenyünk népszerűsítését.

Paprika Radio